Megállt a hálószobában még egy percre, végigsimított a takarosan bevetett ágyat takaró, még utoljára kimosott paplanon. Néhány könny szökött a szemébe, miközben arra gondolt, ilyet egy rendes nő nem tesz a férjével. Ugyan megvolt az oka eme drámai lépésnek, de mégis.. mi van, ha rosszul döntött és neki volt igaza? Ha valójában csak az volt a probléma, hogy nem egymás szeretetnyelvét beszélték és az ő hibája volt, hogy nem volt képes a férfi szeretetét felismerni és befogadni? Mi van akkor, ha ez nem menekülés, hanem az őt szerető társ súlyos cserbenhagyása?
De késő volt már ezen gondolkozni, a szobában csak a kiürített szekrények, a lezárt laptop, a portól gondosan letakarított íróasztal, a helyére tolt forgószék és az ágy maradt. Minden holmija az autóban volt dobozokban. Még egy utolsó pillantás a szobára, azután betette a kulcsot at íróasztal középső fiókjába. A felső fiókban a kölcsönvett CD-k voltak, nem akarta, hogy a kulcs elvesszen közöttük. Becsukta a szobát, elköszönt Mahendrától, aki egy szívből jövő öleléssel kívánt sok szerencsét az útra.
Kilépett a házból és beült a már az előkertnél várakozó ezüst színű, kissé kopott, de megnyugtatóan ismerős autóba. A hátizsákját, amibe a legfontosabb tárgyakat tette, maga melle helyezte az anyósülésbe, becsatolta az övet és végül elfordította az indítókulcsot. Ahogy gázt adott és kigördült az udvarról, el is felejtette a néhány perce érzett szomorú bizonytalanságot: a helyes döntés édes érzése töltötte el. Kemény lecke árán tanulta meg, hogy mennyit ér a feltétlen, elfogadó, őszinte szeretet és a szabadság, de végül kiszabadult és útra kelt egy új, boldogabb élet felé. Ugyan ekkor még nem tudta, hogy a nehézségek korántsem értek véget, de ha tudta volna sem döntött volna másként. Sőt.
A szabadság kicsit olyan, mint az egészség. A legtöbb ember nem vesz róla tudomást és nem értékeli különösebben, amíg van. Hiszen természetes, mint a levegő. Ellenben a hiánya zavaró, kellemetlen, rossz. Érzed, hogy valami nincs rendben, de nem mindig jössz rá azonnal, hogy mi az. Azt veszed észre, hogy egyre ritkábban nevetsz szívből, nem emlékszel, mikor lazítottál egy igazit utoljára, nem örülsz a napsütésnek, a virágoknak és úgy egyáltalán.. valami nem stimmel. Aztán görcsbe áll a gyomrod, ha haza kell indulni a munkából. Félsz, hogy mi ma éppen mi a probléma. Vagy, hogy lesz-e ma valami probléma. Óvatosan beszélsz és cselekszel, mintha tojáshéjon lépkednél, nehogy olyat mondj vagy tegyél, ami elindítja a lavinát. Sokszor boldog tudatlanságban vagy órákon, napokon, heteken át, hogy most jó voltál és nem csináltál semmi bajt, majd utólag derült ki, hogy de igen, már megint valami rosszat tettél, csak a következménye időzített bombaként ketyegett és akkor robbant, mikor végképp nem számítottál rá. A másik fontos ismérv, amire figyelmes leszel, hogy nem mered negatív érzelmeidet (úgy, mint: szomorúság, levertség, düh, csalódottság, bánat, honvágy) kimutatni, mert tartasz a reakciótól. Ha nem látnak, akkor rosszkedvű vagy, de ha látnak, akkor az erőltetett jó kedély maszkként jelenik meg az arcodon. Nem tudod, mi lesz a jövő héten, holnap vagy akár csak ma este. Igyekszel nem beszélni a barátokkal, családdal, ismerősökkel, ha valaki más is hallja. Igyekszel minél több időt a munkahelyeden vagy a városban tölteni, csak hazamenni ne kelljen – ellenben nem lehetsz házon kívül feltűnően sokat, mert az újabb okot adna az aggodalomra. Rászoksz a hazugságra illetve az igazság elhallgatására, mert ha “nem kívánatos” barátokkal vagy családtagokkal találkozol/beszélsz és ezt be is vallod, az kellemetlenebb reakciót vált ki, mint amekkora a füllentés miatti lelkiismeret furdalás. Ha pedig igazat mondasz, de nem hiszik el, akkor kényszeres magyarázkodással és bizonygatással hozod magad kínos helyzetbe. Egy idő után ez az állapot munkahelyi és/vagy tanulmányi problémákat okoz, sokszor komolyakat. A tested is általában változik, vagy elkezdesz hízni, vagy lefogysz. Nem keveset. A szeretteiddel türelmetlenné válhatsz. Ha kérdezik, hogy vagy, nem mesélsz a problémákról, inkább igyekszel semleges témákra terelni a szót. A legjobban talán az fáj, hogy ezt az teszi veled, akinek a legjobban kellene megvédenie.. Aztán egyszer csak rájössz, hogy ez így nem normális. Nem vagy boldog. Valami hiányzik, de nagyon! Olyan, mintha meg akarnának fojtani, szép lassan. Mintha egy taposóaknákkal teli mezőn lépkednél. Ha felismered, hogy valami nagyon elromlott és tulajdonképpen megfosztottak a szabadságodtól, az érzelmi-lelki biztonságodtól, már jó úton jársz! Ezután már csak azt kell kitalálni, hogyan tovább. Én léptem, és ez volt életem legjobb döntése. Elhagytam az embert, aki rövid úton idegroncsot csinált volna belőlem.
Szabadság
2011 január 27. | Szerző: kobasica
Megállt a hálószobában még egy percre, végigsimított a takarosan bevetett ágyat takaró, még utoljára kimosott paplanon. Néhány könny szökött a szemébe, miközben arra gondolt, ilyet egy rendes nő nem tesz a férjével. Ugyan megvolt az oka eme drámai lépésnek, de mégis.. mi van, ha rosszul döntött és neki volt igaza? Ha valójában csak az volt a probléma, hogy nem egymás szeretetnyelvét beszélték és az ő hibája volt, hogy nem volt képes a férfi szeretetét felismerni és befogadni? Mi van akkor, ha ez nem menekülés, hanem az őt szerető társ súlyos cserbenhagyása?
De késő volt már ezen gondolkozni, a szobában csak a kiürített szekrények, a lezárt laptop, a portól gondosan letakarított íróasztal, a helyére tolt forgószék és az ágy maradt. Minden holmija az autóban volt dobozokban. Még egy utolsó pillantás a szobára, azután betette a kulcsot at íróasztal középső fiókjába. A felső fiókban a kölcsönvett CD-k voltak, nem akarta, hogy a kulcs elvesszen közöttük. Becsukta a szobát, elköszönt Mahendrától, aki egy szívből jövő öleléssel kívánt sok szerencsét az útra.
Kilépett a házból és beült a már az előkertnél várakozó ezüst színű, kissé kopott, de megnyugtatóan ismerős autóba. A hátizsákját, amibe a legfontosabb tárgyakat tette, maga melle helyezte az anyósülésbe, becsatolta az övet és végül elfordította az indítókulcsot. Ahogy gázt adott és kigördült az udvarról, el is felejtette a néhány perce érzett szomorú bizonytalanságot: a helyes döntés édes érzése töltötte el. Kemény lecke árán tanulta meg, hogy mennyit ér a feltétlen, elfogadó, őszinte szeretet és a szabadság, de végül kiszabadult és útra kelt egy új, boldogabb élet felé. Ugyan ekkor még nem tudta, hogy a nehézségek korántsem értek véget, de ha tudta volna sem döntött volna másként. Sőt.
A szabadság kicsit olyan, mint az egészség. A legtöbb ember nem vesz róla tudomást és nem értékeli különösebben, amíg van. Hiszen természetes, mint a levegő. Ellenben a hiánya zavaró, kellemetlen, rossz. Érzed, hogy valami nincs rendben, de nem mindig jössz rá azonnal, hogy mi az. Azt veszed észre, hogy egyre ritkábban nevetsz szívből, nem emlékszel, mikor lazítottál egy igazit utoljára, nem örülsz a napsütésnek, a virágoknak és úgy egyáltalán.. valami nem stimmel. Aztán görcsbe áll a gyomrod, ha haza kell indulni a munkából. Félsz, hogy mi ma éppen mi a probléma. Vagy, hogy lesz-e ma valami probléma. Óvatosan beszélsz és cselekszel, mintha tojáshéjon lépkednél, nehogy olyat mondj vagy tegyél, ami elindítja a lavinát. Sokszor boldog tudatlanságban vagy órákon, napokon, heteken át, hogy most jó voltál és nem csináltál semmi bajt, majd utólag derült ki, hogy de igen, már megint valami rosszat tettél, csak a következménye időzített bombaként ketyegett és akkor robbant, mikor végképp nem számítottál rá. A másik fontos ismérv, amire figyelmes leszel, hogy nem mered negatív érzelmeidet (úgy, mint: szomorúság, levertség, düh, csalódottság, bánat, honvágy) kimutatni, mert tartasz a reakciótól. Ha nem látnak, akkor rosszkedvű vagy, de ha látnak, akkor az erőltetett jó kedély maszkként jelenik meg az arcodon. Nem tudod, mi lesz a jövő héten, holnap vagy akár csak ma este. Igyekszel nem beszélni a barátokkal, családdal, ismerősökkel, ha valaki más is hallja. Igyekszel minél több időt a munkahelyeden vagy a városban tölteni, csak hazamenni ne kelljen – ellenben nem lehetsz házon kívül feltűnően sokat, mert az újabb okot adna az aggodalomra. Rászoksz a hazugságra illetve az igazság elhallgatására, mert ha “nem kívánatos” barátokkal vagy családtagokkal találkozol/beszélsz és ezt be is vallod, az kellemetlenebb reakciót vált ki, mint amekkora a füllentés miatti lelkiismeret furdalás. Ha pedig igazat mondasz, de nem hiszik el, akkor kényszeres magyarázkodással és bizonygatással hozod magad kínos helyzetbe. Egy idő után ez az állapot munkahelyi és/vagy tanulmányi problémákat okoz, sokszor komolyakat. A tested is általában változik, vagy elkezdesz hízni, vagy lefogysz. Nem keveset. A szeretteiddel türelmetlenné válhatsz. Ha kérdezik, hogy vagy, nem mesélsz a problémákról, inkább igyekszel semleges témákra terelni a szót. A legjobban talán az fáj, hogy ezt az teszi veled, akinek a legjobban kellene megvédenie.. Aztán egyszer csak rájössz, hogy ez így nem normális. Nem vagy boldog. Valami hiányzik, de nagyon! Olyan, mintha meg akarnának fojtani, szép lassan. Mintha egy taposóaknákkal teli mezőn lépkednél. Ha felismered, hogy valami nagyon elromlott és tulajdonképpen megfosztottak a szabadságodtól, az érzelmi-lelki biztonságodtól, már jó úton jársz! Ezután már csak azt kell kitalálni, hogyan tovább. Én léptem, és ez volt életem legjobb döntése. Elhagytam az embert, aki rövid úton idegroncsot csinált volna belőlem.
Oldal ajánlása emailben
X